Bár Győzike lánya eddig sem szerette a habos-babos, rózsaszín dolgokat, főleg nem ruhákban és cipőkben, most mégis valami igazán vad, és nőcis fotózásra készül.
– Én nem vagyok az a lányos típus, inkább fiús, beszédre is, meg öltözkedésre is fiús, hát igen, nem vagyok az a rózsaszín, pinkes csaj, én inkább ilyen vagányabb!
Evelynt Cinthya kérte fel a közös munkára. A különc fotós egyébként az X-Faktor reklámarcaként már ismerős lehet a nézőknek. A Gáspár lány azonnal igent mondott, annak ellenére, hogy szüleit nem kérdezte meg erről, csupán tényként közölte velük tervét. Cinthya ráadásul igazán provokatív és meghökkentő képeket akart.
Evelyn az őrjítő smink mellé egy extrém ruhát is kapott. Széttépett lepedőbe csavarták, majd piros festékkel kenték össze.
Díszletnek pedig egy régi tévét kapott, Kill és Love feliratokkal, ráadásként pedig egy láncot. Nem csoda, hogy Bea kiborult Evelyn fotózása miatt, hiszen nagylánnyá cseperedett gyermeke eddig visszafogottságáról volt híres. Aki nem öltözködik hivalkodóan, nem festi magát, és inkább fiúsan viselkedik, mintsem vamp nőként.
– Nekem ez a buli… ez egyáltalán nem érdekel, kiélhetem még magam, ott van még az egész élet, a szüleimmel kell most még lenni, úgyis más iskola távolabb lesz, úgysem leszek velük, én ezt így gondolom, de sokan másképp gondolják, hogy most kell bulizni, inni, meg ilyenek, engem ez egyáltalán nem érdekel.
Evelyn érett, komoly lány lett. Pásztóra jár egy kéttannyelvű, francia-magyar gimnáziumba, mert az angol már jól ment neki. És annak ellenére, hogy egy pedáns diák, még igazán kibújhat belőle időnként a kisördög, pontosabban egy dögös csábító… még ha ebből amolyan Győzikés, családi perpatvar is lesz.