Ezeknek a nőknek a legkevesebb az esélye, hogy férjet fogjanak maguknak!

Vannak nők, akik mindent megtesznek, hogy maguk mellett tartsák a férfiakat, de olyan karakterük van, amelytől egy épkézláb férfi eszeveszetten menekül.



Íme, az a négy női típus, akinek a legkevesebb az esélye, hogy valaha is megkérje egy férfi a becses kezét:

1. A parancsolgató főnöknő

Az ilyen típusú nő mindig tudja mit akar és foggal körömmel igyekszik meg is szerezni azt. Azt képzeli magáról, hogy minden jár neki és a körülötte lévő férfi állandóan készen áll vágyai teljesítésére. Azt gondolhatja, hogy mindenki ismeri szükségleteit és állandóan résen van, hogy kielégítse azokat. Parancsol, dominál, elvár és utasít.
A férfinak eleinte vonzónak tűnhet egy ilyen független, öntudatos, határozott nő, azonban hamar rá kell eszmélnie arra is, hogy megfosztják „nadrágszíjától” és „papucsba bújtatják”. Egy férfinak jobb szabadon, mint egy olyan iskolában ahol a mindig vizsgáztatják, ugratják és parancsolgatnak neki.

2. A játékos kiscicus

Ezek azok a nők, akik imádnak hódítani, csábítani és bevetni ízig-vérig minden csáberejüket, hogy megkaphassák a kiszemelt férfit. A férfinak meg igazán kihívás lehet egy ilyen “’áldozat” aki, felébreszti bennük a vádász ösztönt. Azonban amikor már kialakult egy kapcsolat akkor jobb feladni az egér-macska játékot. Ilyenkor már az őszinteség a közös tervek a kölcsönös egymásra figyelés kell előtérbe kerüljön.
A cicus nő azonban nem érzi magát jól a bőrében, ha nem folytathatja lépten-nyomon az apró játszmáit. Ha ez így folytatódik, biztos lehetsz abban, hogy előbb utóbb szedned kell a játékaidat és menned kell. A férfi ezt nem fogja sokáig tolerálni.

3. Az elégedetlenkedő

Az ilyen nők képzeletében mindig van egy beragadt film a hercegről a fehér lovon, aki majd jön és megmenti őket. Mivel ez az egyetlen járható út számukra ezért mindig csak egy ilyen pasira vágynak. A képzeletükben létező virtuális herceg után akarják párjukat átalakítani, ami természetesen nem lehetséges. Ez folyton elégedetlenkedéshez vezet és gyakoriak az olyan mondatok, mint: “De ezt én nem így képzeletem el.” Habár hivatalosan nagyon szereti és elfogadja a párját olyannak amilyen, alig várja, hogy meggyőzze: „Drágám nem áll jól neked ez az ing, inkább válaszd a másikat, ne hallgasd azt a förtelmes zenét, ne menj a haverokkal sörözni stb.” Na ebből sem lesz holtomiglan-holtodiglan erre mérget vehetsz.

4. Féltékeny kétkedő

Ő mindig tudja, hogy a férfiakat csak az ösztöneik vezérlik és ebből kifolyólag folyton féltékeny. Az Ő képzeletében a nő dolga az, hogy jól őrizze, kövesse, nyomozza a férfit, hogy az ne essen a szőkék, barnák, vörösek és más nők áldozatává.

Nagyon nagy a kontroll igénye és állandóan kérdőre vonja a párját, alig ad neki szabad teret hogy fellélegezzen. Mivel ennyire kényszeres és féltékeny kétkedő ennek a típusú nőnek kevés az esélye, hogy valaha is egy férfi térdre borulva kérje meg a kezét.

Miért csalják meg párjukat a nők? – okok, csillagjegyek szerint

Gyakran beszélünk arról, hogy a férfiak miért csalják meg asszonyaikat, barátnőiket, de ritkábban esik szó a szebbik nem félrelépéseiről. Vessünk hát egy röpke pillantást arra, hogy milyen okokból kacsintanak félre a hölgyek és tegyük mindezt a csillagjegyek függvényében – mert igen, ennek is, mint ahogy sok minden másnak az életünkben, vannak asztrológiai vonatkozásai.



Miért csalnak meg a Kos, Bika és Ikrek képviselői?
E három csillagjegyben született nők legfőbb oka a megcsalásra nem más, mint az árulás. A Kosok például nem csak akkor válnak hűtlenné ha elárulják őket, hanem akkor is, ha egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják őket. A Bika képviselői is leginkább azért hűtlenek, ha már nem kapnak annyi figyelmet párjuk részéről, mint azelőtt. Az Ikrek legtöbbször kíváncsiságból csalnak.
Miért csalnak meg a Rák, Oroszlán és Szűz képviselői?
A Rák, Oroszlán és Szűz csalfaságának fő oka nem más, mint… az unalom. Pontosabban, amikor rájönnek, hogy már semmi újat nem tudnak felfedezni kedves párjukban, akkor egyre gyakrabban keríti őket hatalmába a félrelépés gondolata. A Rák hölgyeknél még az elárultság is közrejátszhat, az Oroszlánoknál viszont az is beteheti az ajtót, ha nem bálványozzák már őket úgy, mint szerelmük hajnalán. A Szüzek akkor is csalhatnak, ha valaki felsőbbrendűt találnak partnerüknél.
Miért csalnak meg a Mérleg, Skorpió és Nyilas képviselői?
Még ha soha nem is vallják be, a Mérleg, Skorpió és Nyilas szülötteit az viszi rá a könnyűvérűsége, ha pénzügyi stabilitásukat meginogni látják. Jobban mondva, ha férjeik/szeretőik/párjaik már nem visznek annyi pénzt a konyhára, ösztönösen egy jobb anyagi háttérrel rendelkező férfiú felé orientálódnak.
Mért csalnak meg a Bak, Vízöntő és Halak képviselői?

Ezen csillagjegyek szülötteinek többé-kevésbé azonos okuk van a hűtlenségre. Ez pedig egyszerűen az, ha nem érzik már a szerelmet, amire szükségük van. Az elsöprő vonzalmat, az égető érzelmi köteléket, a romantikus imádatot és a szerelem lángját kihunyni látják. A Baknak, Vízöntőnek és Halaknak nem igen van egyéb okuk másra kacsintani, úgyhogy az ők osztályrészük folyamatosan életben tartani a lángot.

Férje megcsalta és kirakta közös lakásukból. Zseniális, amit a feleség ezután tett!

Meglepetések mindig történnek, sosem tudhatjuk, mit hoz a sors. Ezzel egy hölgy is szembesülni kényszerült, amikor rajtakapta férjét 25 éves titkárnőjével. Ő viszont valami kivételes fondorlattal torolta meg ura hűtlenségét…

„37 év házasság után azon kaptam a férjem, hogy a 25 éves titkárnőjével csal engem. Mihály új szeretője a lakásunkba akart költözni, abba a lakásba, amit a férjemmel közösen vettünk, és ami több mint egy millió dollárt ér. Mivel a férjemet jobb ügyvédek képviselték, sikerült megnyernie a pert. Három napot adott, hogy elköltözzek a lakásból. Lemondtam a részemről és úgy döntöttem, új fejezetet kezdek az életemben. Nem szenvedtem, ezért a férfiért egy könnyet sem tudtam ejteni.
Első nap megpróbáltam bedobozolni holmimat, másnap pedig béreltem egy teherautót, hogy elhordja a dolgaimat. Harmadik nap úgy döntöttem, hogy utoljára megvacsorázom a házamban. Úgyhogy igényesen megterítettem az asztalt, gyújtottam pár illatos gyertyát, háttérzenét raktam és garnélarákkal, kaviárral és a legdrágább pezsgővel kényeztettem magam.
Miután végeztem, körbementem a szobákban és az összes megmaradt rákot és kaviárt a függönyrudakba tömködtem. Kitakarítottam a konyhát és elmentem…
Továbbra is tartottam a kapcsolatot Andreával, a házvezetőnkkel – aki már 10 éve jó barátom. Ő mindenről beszámolt, ami a távozásom után történt.
Az új titkárhölgy összeköltözött a férjemmel. Az első pár nap minden nagyszerű volt, szeretet és boldogság dúlt. Majd a lakásban fokozatosan valami furcsa szag kezdett terjengeni. Mindent megpróbáltak: kitakarítottak, felmostak, szellőztettek, erős légfrissítőkkel puffogtattak, minden szellőzőnyílást megnéztek és minden szőnyeget kimostak. Speciális takarítócéget is hívtak, végül az összes drága szőnyeget kicserélték.
Semmi sem használt. A szag továbbra is áradt, már senki nem jött hozzájuk és Andrea is beadta felmondását. Végül már ők sem bírták elviselni a borzasztó szagot, ezért úgy döntöttek, elköltöznek. Pár nap múlva megtudtam, hogy árulják a házat. Miután egy hónap után sem találtak rá vevőt, a lakás árát a felére csökkentették. Az ingatlanügynökök sem tudtak segíteni, senki nem vette meg a házat. Utolsó elkeseredésükben hatalmas kölcsönt vettek fel egy új lakásra.
Felhívtam Mihályt, hogy megkérdezzem, hogy van – problémáiról mesélt, többek között arról, hogy új élettársával elhidegültek egymástól és úgy érzi, megcsalja őt. Udvariasan végighallgattam és igen valószínűnek tartottam, hogy barátnője megcsalja, de nem szerettem volna párkapcsolati tanácsokat adni neki. Elmondtam, hogy nagyon hiányzik a házunk, és hajlandó vagyok lemondani a válás kapcsán kapott pénzről a házért cserébe.
Meglepetésemre (azt vártam, hogy sokat fog rajta gondolkodni), azonnal beleegyezett az ajánlatomba. Szinte ingyen adta el nekem a házat.
Egy héttel később boldogan néztem, amint a munkások kihordják a volt férjem és barátnője holmijait a házból, az új lakásukba. Túlságos mohóságuk által vezérelve a függönyrudakat is magukkal vitték…”

Az aszpirin 10 elképesztő felhasználási módja, és mégcsak be sem kell venned!

Az aszpirin a nyugati orvoslás és gyógyszergyártás talán leggyakrabb használt gyógyszere. Fejfájás esetén van, aki csak erre esküszik, de érdekes módon más területeken is kihasználhatjuk a pirula hatóanyagait.



1. Meggyógyítja a rovarcsípéseket

Egyszerűen csak rá kell tenni az aszpirint a csípés helyére, és a fájdalom, viszkető érzés hamarosan enyhülni fog, és a kipirosodott bőrfelület is eltűnik.

2. Kézfertőtlenítő

Ha citromlében feloldunk egy aszpirint, egy olyan oldatot kapunk eredményül, amely elpusztítja a baktériumokat, kezünk fehérebb, ápoltabb lesz, de a ruhákból is kiszedi a fűfoltokat.

3. Korpa ellen

Törjünk össze két aszpirint, és adjuk hozzá egy kisebb pohár samponhoz, amelyet éppen használunk. A kapott masszát vigyük fel a hajunkra, és hagyjuk ott két percig. Ezután öblítsük le, és még egy adagot kenjünk fel. A második öblítés után a hajunk már sokkal fényesebb lesz, és a korpa is eltűnik.

4. Eltűnteti a harapások nyomait

Ez azoknak praktikus, akik egy szenvedélyes éjszaka után úgy ébrednek fel, hogy nyakukon kivörösödött harapások nyomai éktelenkednek. Ha nem akarnak így nyilvánosság előtt mutatkozni, akkor egy aszpirinnel masszírozzák be a területet, és utána kevés vízzel öblítsék le.

5. Meghosszabbítja a vágott virágok élettartamát

Csak annyit kell tenni, hogy egy-két aszpirint dobjunk bele a vázába, így a virágok több napig is frissek maradnak.

6. Remek folteltávolító

Egy pohár vízbe tegyünk bele két aszpirint, oldjuk fel, majd az oldatot vigyük rá a foltra, majd távolítsuk el a csúnya szennyeződéseket.

7. Megszabadít a bőrirritációtól

A kiütésektől, de akár a bőrgombától is megszabadulhatunk. Pár szem aszpirint zúzzunk porrá és hintőporként használjuk. Egy nap két alkalommal vigyük fel a problémás bőrfelületre, ameddig a foltok, kiütések meg nem szűnnek.

8. Eltávolítja az izzadtságfoltokat

Nem kell többé eldobni azokat a fehér pólókat, amelyekből nem jön ki a sárgás színű verejtékfolt, mert ezt két aszpirinből és egy fél bögre vízből készített oldat képes eltávolítani. Áztassuk be a foltokat az aszpirines vízbe, és hagyjuk, hogy 2–3 óráig kifejtse hatását. Utána öblítsük ki a pólót.

9. Megöli a szemölcsöket is

Ha pár aszpirint összetörünk, és rátesszük a szemölcsökre, majd egy sebtapasszal leragasztjuk, akkor napok alatt lehullhat ez a csúnya kinövés, de mindennap ismételjük meg az eljárást.

10. A bőrkeményedés, a tyúkszem is kezelhető


Hat darab aszpirint törjünk össze, és keverjük el egy fél kanál citromlével és ugyanennyi vízzel. Ezt tegyük rá egy sebtapaszra, vagy egy nagyobb textil darabra, és azzal kössük be a problémás területet. Tíz percig tartsuk ezt rajta, majd habkővel dörzsöljük meg a bőrkeményedést. Tyúkszem esetén addig alkalmazzuk az eljárást, amíg az le nem szárad.

20 érdekes tény az emberi testről

Az emberi test már több ezer éve áll érdeklődésünk középpontjába, mégis képes bizonyos időközönként meglepni a tudósokat. Álljon itt 20 olyan érdekesség az emberi testtel kapcsolatosan, amelyekről nem biztos, hogy eddig volt tudomása:

1.Tüsszentéskor az emberi test valamennyi funkciója leáll, beleértve a szívműködést is

2.Ha életünk során egyszer sem vágatnánk le a hajunkat, az halálunkkor hét és fél méter hosszúságúra nőne

3.Naponta 100 millió nemi együttlét történik a világban, ám ezek közül csak 910 ezer esetben kerül sor fogantatásra

4.Leggyorsabban a középső ujjunkon nő a köröm
A vékonybél a legnagyobb szervünk, négyszer hosszabb, mint egy átlagember magassága.

5.A gyomorsav annyira erős, hogy képes feloldani egy borotvapengét

6.Ha egymás után illesztenénk az emberi testben található összes véreret, kétszer körbetekerhetnénk a lánccal a Földet

7.A gyomorbelső 3-4 naponta változik

8.A nők szíve gyorsabban ver, mint a férfiaké

9.A kutatók eddig a máj működésének mintegy 500 funkcióját azonosították

10.A nők kétszer olyan gyakran pislognak, mint a férfiak

11.A talpakon 500 ezer verejtékmirigy található

12.Egy emberi élet során két medencényi nyál termelődik

13.Egy ember naponta átlagosan 14-szer hízeleg

14.Az emberi szervezet legnagyobb sejtje a petesejt, míg a legkisebb a hímivarsejt

15.A fogak születésünk előtt hat hónappal kezdenek nőni

16.Minden ember legalább egy félóráig csak egy sejt volt

17.A férfiaknak óránként van erekciójuk éjszaka

18.Az orr 50 ezer illatra és szagra képes “emlékezni”


19.Egy elhunyt ember haja és körme a közhiedelemmel ellentétben nem nő tovább. 

20.Valójában a bőr húzódik össze a dehidratálás következtében.


Copyright © 2013 GagBox™ is a registered trademark.

Designed by GagBox Inc. Share on Blogger Template Free Download.